EGYÜTTMŰKÖDÉS ISASZEGÉRT EGYESÜLET


A tartalomhoz

Főmenü:


Szóljon a harang 2010

Események > Rólunk írták

Emlékeztetőül korábbi bemutatkozásainkból:

Az Együttműködés Isaszegért Egyesület 2003-ban alakult és fogadta jelképesen örökbe a Honvédsírokat, melyet szűkebb környezetével egyetemben folyamatosan, kitartóan igyekszünk rendben tartani, szépíteni, fejleszteni. Az utóbbi időben egyre több és több látogatója van a Honvédsíroknak, sok helyi, de máshonnan érkező, esetenként külföldi emlékező is tiszteletét teszi. 2008-ban avattuk történelmi pihenőhellyé az aradi vértanúk tiszteletére elkészíttetett Emlékező Angyal tölgyfából faragott szobor átadási ünnepségével egy időben, az egyesület fennállásának ötödik évfordulóján. 2009-ben önkormányzati támogatásból fekete márványtáblát helyeztünk el előtte.

Együttműködés Isaszegért Egyesület most kéréssel fordul a tisztelt isaszegi polgárokhoz. 2010-ben szeretnénk egy szép haranglábat készíttetni, és a ráhelyezendő harangot minden honi illetve határainkon túli emlékezővel megkongatni minden, az 1848-49-es szabadságharcunkat megharcolt hős emlékére. A harang már elkészült NCA pályázaton nyert segítséggel. Egyik oldalán két angyal tartja országunk koronás címerét, a másikon e felirat:
Isten dicsőségére és hős honvédeink emlékére. Hogy ezt a célunkat maradéktalanul meg tudjuk valósítani, téglajegyeket bocsátottunk ki, egyenként 1000 Ft névértékben. Ezidáig akikhez eljutott a híre, már jó szívvel támogatták kezdeményezésünket. E helyütt szeretnék megköszönni minden eddigi szíves támogatást, és engedjék meg a tisztelt olvasók, hogy kiemelten mondjak köszönetet az egyesület elnökeként valamennyiünk nevében két támogatónknak igen értékes hozzájárulásukért: Ságodi Attilának (50 000 Ft) és Fődi Istvánnénak (10 000 Ft). Ezúton szeretném kérni azokat az isaszegi vagy máshol élő lakosokat, akik egyetértenek céljainkkal, hogy egy-egy téglajegy megvásárlásával a harangláb elkészülésének költségeihez járuljanak hozzá. Köszönettel vesszük ezirányú szándékukat, amit az alábbi telefonszámokon jelezhetnek:

20/546-8524 (Verseczki Erzsi),
30/260-6080 (Ságodi Jánosné Káposztás Vera), 28/495-559.


Verseczki Erzsébet, elnök


ISASZEG ÖNKORMÁNYZATI TÁJÉKOZTATÓ
IX. évfolyam, 6. szám • 2010. június

Főoldal | Egyesületről | Események | Népművészet | Videó | Galéria | Oldaltérkép

| Az oldal Internet Explorer böngészőre lett optimalizálva! | Készítette: Együttműködés Isaszegért Egyesület | e-mail: kier3ster@gmail.com |

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe